A vasárnapi pihenőnapunkat ezúttal az Alcatrazon, a híres börtönszigeten töltöttük. A jegyeket pár nappal a kirándulás előtt lefoglaltuk a neten, az Alcatraz Cruises $26-os útjára fizettünk be, ami jóval olcsóbb volt mint amit a többi iroda kínált. Hajónk a szigetre 11:35-kor indult, előtte fél órával már kikötőben kellett lennünk. 10-kor indultunk a Castro-ból az F jelű villamossal az öböl partjára. Metróval kellett volna mennünk, a villamos úgy vánszorgott mint egy csiga, rengeteg volt a túrista, köztük egy japán öregekből álló csoportnak a csak a felszállás 10 percig tartot. Hosszú, kígyózó sor várt minket a kikötőben. Beszállás előtt csináltak rólunk egy gagyi fotót egy alcatrazos kép előtt, ami úgy nézett ki mint a fotótapéta a panel nappalikban a 80-as években. A hajón a legfelső szinten, a korlát mellett foglaltunk helyet magunknak. A sziget az öböl közepén található, kb. 15 perces hajóútra a szárazföldtől. A kilátás egyszerűen gyönyörű: balra az Oakland Bay Bridge, középen a város a dombokkal és a felhőkarcolókkal, jobbra a Golden Gate Bridge látszódik.

Többen kérdezték tőlem, hogy mégis mennyit kell idekint dolgozni. Nos a válasz: sokat. Ittlétünk egyik fő célja, hogy megmutassuk az amerikai kollégáknak a magyar munkabírást, morált. Ez körülbelül azt jelenti, hogy mi érünk be elsőként az irodába, reggel háromnegyed 9 körül és utolsóként megyünk haza, este fél 8 körül. A napi munkaidő minimum 10 óra, de inkább több. A megfeszített hétköznapi munka után a hétvégén is kell egy napot dolgoznunk. Ez a nap szabadon választható, általában az időjárás függvényében döntünk a szombati vagy vasárnapi munka mellett. Fontos kikötés, hogy a hétvégi munkát az irodában kell elvégezni. Az otthoni munka nem támogatott, egyrészt a net lassúsága miatt, másrészt fontos hogy az amerikai kollégák (ha bent vannak egyáltalán) lássák a magyar csapat munkabírását. Hetente csak egy napot tudunk pihenéssel, vagy a város és a környék felfedezésével eltölteni. Volt pár igen nehéz időszakunk mióta itt vagyunk, például az első hétvégénk, amikor mindkét nap dolgoznunk kellett. A második héten a kedd hajnali élesítés sem volt egyszerű, főleg 2-3 óra alvás után felkelni és 9-re beérni. A fárasztó munka és az összezártság eleinte sok feszültséget generált, de az eltöltött egy hónap alatt megszoktuk a tempót és megtanultunk egymáshoz alkalmazkodni. A sok munka mellett azért jut néha idő egy kis mókára is ha üres az iroda. Az amerikai product csapat beszerzett pár játékpuskát, ami tapadókorongos habszivacs töltényeket lő ki. Van Nintendo Wii is az irodába, de egyenlőre még nem próbáltuk ki.

Múlt héten vasárnap sikerült egy fantasztikus napot eltöltenem a Yosemite Nemzeti Parkban. A szervezést még Magyarországon megkezdtem, már akkor eldöntöttem, hogy az Extranomical Tours által szervezett túrán fogok részt venni. Az idő rendkívül jó volt, talán az utolsó nyárias hétvége, ezért mindenképpen szerettem volna ezen a hétvégén eljutni a nemzeti parkba. A többiek sajnos nem akartak jönni, a folyamatos kemény munka teljesen kifárasztotta őket. Pénteken végül egyedül lefoglaltam az Extranomical Tours Yosemite Total Experience túrát $135-ért, amiben a $10-os park belépő is benne volt. Ez a túra garantálta a legteljesebb élményt, ami belefér 1 napba.

Nem volt valami kellemes a fárasztó hét után a vasárnapi pihenőnapon hajnali 5-kor felkelni. Fél 6-kor indult az első F jelű villamos a Castro központból. Elszomorító volt így látni a várost, szinte csak hajléktalanokat, bűnözőket láttam a villamosról. Az utazási irodával abban egyeztem meg hogy a központban, a Powellnél vesznek fel reggel 6 és 6:20 között. 6 óra körül oda is értem a kijelölt helyre, ami egy elegáns hotel bejárata volt. A megbeszélt időben megjelent az utazási iroda kisbusza. Hely már nem nagyon volt, ezért kénytelen voltam a legelső székre ülni. Különösen nem bánkódtam, szerintem ez volt a legjobb hely az egész buszon. A szűk hely miatt nem ült senki idegen mellém és nem csak oldalra, hanem előre is legjobb kilátásom volt. A busz nekem egy kissé rozogának tűnt, a sofőr és egyben túravezető Andy viszont kedves volt, végig magyarázta a látnivalókat, érdekességeket. Az út csak oda 350 km, több mint 4 óra megállókkal. Az Oakland Bay Bridge-n keresztül hagytuk el a várost az autópályán. A maximális sebesség lakott területen kívül kb. 105 km/h, amit a teherautók, kamionok is tartani tudnak. Száguldozni senkit sem láttam, mindenki betartja a közlekedés szabályait. Az utak nagyon szélesek, viszont nagyon gyenge minőségűek, teli vannak foltozásokkal, kátyukkal. Az út első része dombos tájon keresztül vezetett, kiégett fűvel, sok szélerőművel. Az első megálló Oakdale-ben volt, félúton a nemzeti park felé. Egy pláza előtt áltunk meg, itt mindenki feltankolhatta az étel és ital tartalékait, ugyanis a parkban nincs étkezési lehetőség. Oakdale állítólag a rodeo fővárosa, gondolom erre azért az igazi texasi cowboyoknak lenne egy-két szavuk. Az út innetől kezdett kanyargossá, szerpentinessé válni. Beértünk a híres aranyláz korában virágzó, mára azonban elhagyatott területre. Andy rengeteget mesélt az indiánok és az arany miatt ide érkező kalandorok összecsapásairól. 11 órakor érkeztünk a park bejáratához, ahol átvehettük a belépő mellé járó ingyenes térképet.

A park hatalmas, több nap kell a bejárásához. 1 napra csak alapos tervezéssel vagy helyismerettel érdemes nekivágni. Nyáron rengeteg a túrista, az utóbbi pár évben a Yosemite volt a leglátogatottabb nemzeti park az USA-ban. Szerencsére november közepére normalizálódott a helyzet, de azért így is sok volt a túrista. Külön közigazgatási egység, a rendre a rangerek vigyáznak. Tilos a dohányzás, szemetelés, állatok etetése. Tankolási lehetőség nincs, ételt és italt is vinni kell. Egyetlen étkezési lehetőség van, a méregdrága hotel a völgyben. Az állatvilág változatos, sok a mosómedve, őz, mókus. Vannak fekete medvék is, sajnos ilyenkor már téi álmot alszanak. A legextrább parkban élő állat a puma, csak nagyon ritán látni.

Az út első részében a Yosemite völgyet jártuk be. A völgyet gleccserek formálták a legutóbbi jégkorszakban, így alakult ki a jellegzetes U alak. A szegélyező tiszta gránit hegyek magassága eléri a 900 métert. Első megállónk a híres Tunnel View volt: balra az El Capitan gránit tömbje, jobbra a Bridalveil vízesés, szemben a félbevágott hegy, a Half Dome látszódik. Következő megálló a Bridalveil vízesés és az El Capitan közötti mező volt. Az úttól 10 perc sétára található az erdőben a több száz méterről lezúdúló vízesés. Harmadik megálló a Sentinel híd volt, innen jól lehet fotózni a Half Dome félbevágott, hatalmas gránit hegyét és a Merced folyót. A Sentinel mezőről már látszódik a Yosemite vízesés, ami a következő megállónk volt. Itt másfél órát töltöttünk el, megettem a magammal hozott ebédemet, közben bejártam Észak-Amerika legnagyobb vízesésének környékét. Szerencsénk volt, nyáron és ősszel általában kiszárad a vízesés, télen megfagy. Az útóbbi pár hét kiadós esőzése és a hideg miatt volt benne elég víz, Andy szerint egy hete még száraz volt. Utolsó megállónk a völgyben a Valley View volt, ami szintén sok képeslapon szerepel.

Az út második része a mamutfenyőkről szólt. Felkerestük a Tuolumne erdőt, ahol ezek a több ezer éves fák élnek. Az út jeges és havas volt, szerencsém volt a túra időpontjának kiválasztásával, a következő héten már lezárták az erdő felé vezető utat. Az utat a mamutfenyőkig gyalog kellett megtenni, ami kb. 1 órás megerőltető sétát jelentett az erdőben. Andy szólt mindenkinek, hogy csak az vállaja az utat, aki megfelelő kondícióban van, ettől függetlenül sok idősebb ember is belevágott a túrába. Az erdő nagy része fiatal, több százéves mamutfenyőkből áll, sajnos csak hét igazán nagy fa maradt. Jelenleg ezek a világ legidősebb és legnagyobb élőlényei, több mint 2000 évesek. A legnagyobb fa az erdőben 67 méter magas, a fényképek sajnos nem adják vissza a méreteket. Hegynek felfelé, kemény emelkedőn vezetett a visszaút a buszig, sajnos pár meggondolatlan idősebb ember rosszul lett a megerőltetéstől. Hazaúton még láttuk a gyönyörű narancssárga, majd rózsaszínbe átváltó naplementét a hegyek felett, és a kivilágított San Franciscot az Oakland Bay Bridge-ről. Este 9-re értem haza, teljesen kifáradva. A kirándulás rendkívül jól sikerült, rengeteg csodálatos helyet jártam be, sikerült teljesen kihasználom azt az egy napot, amit Yosemite Nemzeti Parkban tölthettem el.

Két hete vasárnap, eső után csináltam ezt a képet a házunk bejáratából. Hatalmas szivárvány jelent meg a Castro felett, ahol a világon a legtöbb szivárvány zászló található.. No comment.

A Fisherman's Wharf-ban, a PIER 45-nél van lehorgonyozva az USS Pampanito tengeralattjáró. A belépő $10, amiért az elejétől a végéig bejárhatjuk a tengeralattjárót. 1943-ban építették, részt vett a második világháborúban a Csendes-óceáni hadszintéren. Hat japán hadihajót elsüllyesztett, négyet megrongált. Nem egy népszerű látványosság, pedig akit érdekel a második világháború annak kihagyhatatlan. Szépen fel van újítva, mintha tegnap hagyták volna el a matrózok. Rendkívül szűkek a helyek, szerencsére nem vagyok kalusztrofóbiás, így nagyon élveztem az itt eltöltött másfél órát.

Az előző bejegyzésemben említettem, hogy két hét után megkaptuk az első pihenőnapunkat. Meglehetősen rossz idő volt, ezért úgy döntöttem hogy lemegyek a Fisherman's Wharf-ba, ami egy nagy szórakozó negyed az öböl partján. Régen ez volt a halászkikötő, mára üzletek, éttermek, látnivalók sokasága. A negyed bejáratánál található az Aquarium of the Bay, amiről már írtam. Utána következik a PIER 39, ami egy igényesebb bevásárló utca. Rengeteg prémium kategóriás üzlet, étterem található itt, pl. Hardrock Cafe, NFL bolt. 1989 óta egy népes fókakolónia él az egyik mólón. Amikor megjelentek csak 50-en voltak, mára a biztonságos környezetnek és az etetésnek köszönhetően 900-ra nőtt a számuk. A szag és a hangzavar miatt nem volt nehéz megtalálni őket. :) Jó időben szemben, az öböl közepén látszik az Alcatraz. Sok hajózási cégnek itt van központja, innen indul a Golden Gate és Oakland Bay Bridge hajótúra. A PIER 45-nél található a második világháborús USS Pampanito tengeralattjáró és az SS Jeremiah O'Brien szállítóhajó, róluk bővebben írok majd a következő bejegyzésemben. Tovább haladva elérünk a negyed szívéhez, ahol egy sor étterem kínálja a rák és tengeri herkentyűs szendvicset. Én nem kóstoltam mert nem szeretem a rákot, de meg kell hagyni, nagyon jól néztek ki. Az Amerikában megszokott módon, hegyekben áll az étel, édesség mindenhol. Nagyon tetszett a Rainforest Cafe, a nagyon giccses őserdei étterem, robot gorillával, robot kígyóval. Vannak még itt színházak, egyéb látnivalók, pl. Wax Museum, ahová nem mentem be mert eléggé gyatrán néztek a ki a viaszbábuk. Egyik este Kárpittal munka után is lementünk a Fisherman's Wharfba, sikerült pár jó éjszakai képet is csinálnom.

Két hetes folyamatos munka után végre vasárnap szabadnapot kaptunk. Persze hideg volt és szakadt az eső, senkinek sem volt kedve sehova sem elmenni. Én viszont elterveztem hogy a rossz idő ellenére is lemegyek a Fisherman's Wharf-hoz, ami egy szórakoztató negyed az öböl partján. Rögtön a negyed elejénél, található az Aquarium of the Bay. A belépő picit drága, $17, de szerintem megéri az árát, tökéletes program egy esős napra. Lifttel visznek le a medencék alá, amik az öböl és a környező óceán állatvilágát mutatják be. Vannak medúzákat tartalmazó akváriumok, és két víz alatti folyósó, az egyikben kisebb halak, a másikban ráják és cápák találhatóak. A folyósokat lassan haladó mozgó járda köti össze, elég csak ráállni és bámulni a lenyűgöző látványt.

Múlt hét pénteken Johnny kitalálta, hogy a tiszteletünkre kellene csapni egy céges bulit. A szigorú munkaügyi törvények miatt az USA-ban a céges bulikat munkaidőben szokták tartani. Ez a csapat összeterelése miatt is jó ötlet, mindenkinek jönnie kell, egyszerre el lehet indulni, nem kell várni senkire. Fél 5-kor indultunk el az egy sarokra lévő Orson bárba. Péntekenként fél 5-től fél 6-ig a legtöbb bárban happy hour van, minden ital féláron van. A cég fizetett mindent, úgyhogy mindenki elkezdett bátran rendelni. Én a jól bevállt vodka narancsot rendeltem. Lassan mindenki kezdett felengedni, kellemes beszélgetések alakultak ki. Szokás szerint némi ital hatására tökéletes angolságra tettem szert, sőt Franciscaval még németül is beszéltem. A beszélgetésekből lassan nevetés lett, valószínűleg ekkor hoztam meg az első rossz döntésemet, dupla vodka narancsokat kezdtem el rendelni. Összehaverkodtam a helyi dj-el, aki egy kivándorolt román srác volt, kellemes drum and bass zenékkel szórakoztatta a közönséget. A sok elfogyasztott vodka kezdte megtenni a hatását, lassan mi lettünk a leghangosabb csoport a bárban. Az amerikai kollégáktól kézfogási technikákat tanultunk, cserébe mi magyar káromkodásokra tanítottuk őket. Már nem tudom hogyan, de átkerültünk a sarkon lévő Utah bárba. Nekem kezdett káoszba fulladni a buli, nagy tömegre és a sok nevetésre emlékszem, nem tudom fizettem-e a piáért. Egyszer ki akartam menni itallal a kezemben, az utcán kapták ki a kezemből, ugyanis az USA-ban tilos közterületeken az alkohol fogyasztás. Fél 10 felé eldöntöttük hogy hazamegyünk, de először vissza kellett menni az irodába a cuccainkért. Nekem ekkor fordult át negatívba a buli, hányinger, stb. A többiek leléptek egy japán karaoke bárba, engem és Andrást ott hagytak az iroda előtt. Ő is eléggé el volt ázva, azt hittük már éjszaka van, ezért gyalog elindultunk el hazafelé, természetesen rossz irányba. Az Oakland Bay Bridge-nél jöttünk rá, hogy nagyon rossz helyen járunk. Sok keverés után visszajutottunk a Market streetre. Próbáltunk taxit fogni, de amint megláttak minket bekapcsolták a központi zárat és gázt adva elhúztak. Pár perc múlva, amikor jött a villamos döbbentünk rá hogy még csak fél 10 van. Lassan zötykölődve hazaértünk. Az este további részét nem részletezném, szerepelt benne erős hányinger és egy fazék. Rendkívül kellemes volt szombat reggel 7-kor felkelni és másnaposan munkába menni. Megfogadtam, hogy tanulok az esetből és mostanában nem iszok több alkoholt.

Biztos írtam már, hogy az egész város baseball lázban ég mióta megérkeztünk. A városi csapat, a San Francisco Giants bekerült a baseball világbajnokság döntőjébe. Ellenfele a Texas Rangers volt. A baseballban nem egy meccs dönti el a hogy ki nyer, több egymást követő győzelemre van szükség. Egész hétvégén zajlottak a meccsek, hétfőn azonban bekövetkezett a csoda. A Giants a baseball történelem során először megnyerte a világkupát.
Éppen a munkából tartottunk hazafelé, amikor hirtelen az egész város megőrült. Az összes autó dudált, az emberek egymás arcába üvöltöztek, ugráltak. Kénytelenek voltunk mi is beállni a tömegbe és skandálni hogy Giants!

Szerda délben nagy utcai parádét rendeztek a csapatnak, itt volt Schwarzenegger kormányzó, Bill Clinton. Olyan nagy tömeg volt a Market streeten, hogy nem volt értelme kimenni, semmit sem láttunk volna. A Ustream kiküldött egy kamerás embert, a video a parádéról itt nézhető meg. A döntő óta szinte minden emberen van valamilyen Giants-es ruhadarab, a 2010-es bajnoki póló és baseball sapka már másnap megjelent az embereken. A Giants Dugout Store kong az ürességtől, az összes ruhát, ajándéktárgyat felvásárolták.

A győzelem estéjén sajnos nem volt nálam a kamera, kénytelen voltam a fényképezőgéppel videot készíteni. A minőség nem a legjobb, de így is átjön a hangulat.

Halloween utolsó napján, vasárnap este lemerészkedtünk Castroba hogy megnézzük hogyan bulizik egy utolsó jó nagyot a helyi meleg közösség.