Múlt héten vasárnap sikerült egy fantasztikus napot eltöltenem a Yosemite Nemzeti Parkban. A szervezést még Magyarországon megkezdtem, már akkor eldöntöttem, hogy az Extranomical Tours által szervezett túrán fogok részt venni. Az idő rendkívül jó volt, talán az utolsó nyárias hétvége, ezért mindenképpen szerettem volna ezen a hétvégén eljutni a nemzeti parkba. A többiek sajnos nem akartak jönni, a folyamatos kemény munka teljesen kifárasztotta őket. Pénteken végül egyedül lefoglaltam az Extranomical Tours Yosemite Total Experience túrát $135-ért, amiben a $10-os park belépő is benne volt. Ez a túra garantálta a legteljesebb élményt, ami belefér 1 napba.

Nem volt valami kellemes a fárasztó hét után a vasárnapi pihenőnapon hajnali 5-kor felkelni. Fél 6-kor indult az első F jelű villamos a Castro központból. Elszomorító volt így látni a várost, szinte csak hajléktalanokat, bűnözőket láttam a villamosról. Az utazási irodával abban egyeztem meg hogy a központban, a Powellnél vesznek fel reggel 6 és 6:20 között. 6 óra körül oda is értem a kijelölt helyre, ami egy elegáns hotel bejárata volt. A megbeszélt időben megjelent az utazási iroda kisbusza. Hely már nem nagyon volt, ezért kénytelen voltam a legelső székre ülni. Különösen nem bánkódtam, szerintem ez volt a legjobb hely az egész buszon. A szűk hely miatt nem ült senki idegen mellém és nem csak oldalra, hanem előre is legjobb kilátásom volt. A busz nekem egy kissé rozogának tűnt, a sofőr és egyben túravezető Andy viszont kedves volt, végig magyarázta a látnivalókat, érdekességeket. Az út csak oda 350 km, több mint 4 óra megállókkal. Az Oakland Bay Bridge-n keresztül hagytuk el a várost az autópályán. A maximális sebesség lakott területen kívül kb. 105 km/h, amit a teherautók, kamionok is tartani tudnak. Száguldozni senkit sem láttam, mindenki betartja a közlekedés szabályait. Az utak nagyon szélesek, viszont nagyon gyenge minőségűek, teli vannak foltozásokkal, kátyukkal. Az út első része dombos tájon keresztül vezetett, kiégett fűvel, sok szélerőművel. Az első megálló Oakdale-ben volt, félúton a nemzeti park felé. Egy pláza előtt áltunk meg, itt mindenki feltankolhatta az étel és ital tartalékait, ugyanis a parkban nincs étkezési lehetőség. Oakdale állítólag a rodeo fővárosa, gondolom erre azért az igazi texasi cowboyoknak lenne egy-két szavuk. Az út innetől kezdett kanyargossá, szerpentinessé válni. Beértünk a híres aranyláz korában virágzó, mára azonban elhagyatott területre. Andy rengeteget mesélt az indiánok és az arany miatt ide érkező kalandorok összecsapásairól. 11 órakor érkeztünk a park bejáratához, ahol átvehettük a belépő mellé járó ingyenes térképet.

A park hatalmas, több nap kell a bejárásához. 1 napra csak alapos tervezéssel vagy helyismerettel érdemes nekivágni. Nyáron rengeteg a túrista, az utóbbi pár évben a Yosemite volt a leglátogatottabb nemzeti park az USA-ban. Szerencsére november közepére normalizálódott a helyzet, de azért így is sok volt a túrista. Külön közigazgatási egység, a rendre a rangerek vigyáznak. Tilos a dohányzás, szemetelés, állatok etetése. Tankolási lehetőség nincs, ételt és italt is vinni kell. Egyetlen étkezési lehetőség van, a méregdrága hotel a völgyben. Az állatvilág változatos, sok a mosómedve, őz, mókus. Vannak fekete medvék is, sajnos ilyenkor már téi álmot alszanak. A legextrább parkban élő állat a puma, csak nagyon ritán látni.

Az út első részében a Yosemite völgyet jártuk be. A völgyet gleccserek formálták a legutóbbi jégkorszakban, így alakult ki a jellegzetes U alak. A szegélyező tiszta gránit hegyek magassága eléri a 900 métert. Első megállónk a híres Tunnel View volt: balra az El Capitan gránit tömbje, jobbra a Bridalveil vízesés, szemben a félbevágott hegy, a Half Dome látszódik. Következő megálló a Bridalveil vízesés és az El Capitan közötti mező volt. Az úttól 10 perc sétára található az erdőben a több száz méterről lezúdúló vízesés. Harmadik megálló a Sentinel híd volt, innen jól lehet fotózni a Half Dome félbevágott, hatalmas gránit hegyét és a Merced folyót. A Sentinel mezőről már látszódik a Yosemite vízesés, ami a következő megállónk volt. Itt másfél órát töltöttünk el, megettem a magammal hozott ebédemet, közben bejártam Észak-Amerika legnagyobb vízesésének környékét. Szerencsénk volt, nyáron és ősszel általában kiszárad a vízesés, télen megfagy. Az útóbbi pár hét kiadós esőzése és a hideg miatt volt benne elég víz, Andy szerint egy hete még száraz volt. Utolsó megállónk a völgyben a Valley View volt, ami szintén sok képeslapon szerepel.

Az út második része a mamutfenyőkről szólt. Felkerestük a Tuolumne erdőt, ahol ezek a több ezer éves fák élnek. Az út jeges és havas volt, szerencsém volt a túra időpontjának kiválasztásával, a következő héten már lezárták az erdő felé vezető utat. Az utat a mamutfenyőkig gyalog kellett megtenni, ami kb. 1 órás megerőltető sétát jelentett az erdőben. Andy szólt mindenkinek, hogy csak az vállaja az utat, aki megfelelő kondícióban van, ettől függetlenül sok idősebb ember is belevágott a túrába. Az erdő nagy része fiatal, több százéves mamutfenyőkből áll, sajnos csak hét igazán nagy fa maradt. Jelenleg ezek a világ legidősebb és legnagyobb élőlényei, több mint 2000 évesek. A legnagyobb fa az erdőben 67 méter magas, a fényképek sajnos nem adják vissza a méreteket. Hegynek felfelé, kemény emelkedőn vezetett a visszaút a buszig, sajnos pár meggondolatlan idősebb ember rosszul lett a megerőltetéstől. Hazaúton még láttuk a gyönyörű narancssárga, majd rózsaszínbe átváltó naplementét a hegyek felett, és a kivilágított San Franciscot az Oakland Bay Bridge-ről. Este 9-re értem haza, teljesen kifáradva. A kirándulás rendkívül jól sikerült, rengeteg csodálatos helyet jártam be, sikerült teljesen kihasználom azt az egy napot, amit Yosemite Nemzeti Parkban tölthettem el.