A szállásunktól mindössze 5 perc sétára található a Castro központja, ami egyben egy tömegközlekedési csomópont is. Több lehetőség közül is választhatunk: villamos, busz, troli és metró. A villamos műemlék jellegű, meglehetősen lassú vele a haladás a városban. A másik alternatíva a metró, ami viszont reggelente tömve van. Szerencsére sok vonal van és sűrűn jár. A menetjegy meglehetősen drága, $2, ami egyszeri utazásra használható fel. A bérlet (Clipper) kártya formájú, amit hozzá kell érinteni az ellenőrző készülékhez. A helyi BKV, a Muni weblapján egész sok info található a járatokról. Az elővárosok, pl. Oakland a helyi gyorsvasúttal, a BART-al érhetőek el. A Clipper kártya csak a városon belül érvényes a BART-ra, városon kívül külön meg kell venni a menetjegyet. Észak-California városai a Caltrain vasúttársasággal érhetőek el.

Az emberek meglehetősen vegyesek a metrón/villamoson. A többségnek van saját autója, nem szokta a tömegközlekedést használni. Rengeteg a rossz arcú, bűnöző kinézetű ember. Ami viszont érdekes, hogy mindenki csendben van. Mi vagyunk a leghangosabbak az egész szerelvényben. :-)

Az út a Ustream irodáig kb. 45-60 perc, mindegy hogy villamossal vagy metróval megyünk. A villamos lassabb és a Market streetről végig kell gyalogolnunk 4. utcán a Brannan streetig. A metró gyors lenne, de csak a T jelzésűvel tudunk átszállás nélkül eljutni a 4. és a King street kereszteződésig, ahonnan már csak két blokk a Brannan street. Sajnos az eddigi tapasztalatok alapján a T jár a legritkábban, ráadásul gyakoriak a dugók a metró alagútban. Ez azért van, mert a metró az Embarcadero állomás után feljön a felszínre, ahol ki van téve a felszíni közlekedés viszontagságaink. Mostanában vegyíteni szoktuk a gyaloglást a metróval, úgy tűnik ez a legoptimálisabb megoldás. Útunk a SoMa negyeden keresztül szokott vezetni. Kultúrált környék, sok étteremmel és kávézóval. Érinteni szoktuk a Twitter épületét, az Adobe központja is csak két sarokra van.

A szállásunkról szóló bejegyzésemben már említettem hogy a Castro negyedben lakunk, ami Amerika legnagyobb meleg negyede. Szép, viktoriánus jellegű házak találhatóak itt, sok szobával és szivárvány zászlókkal. A Twin Peaks miatt iszonyatos emelkedők és lejtők vannak, hazafelé a munkából fájdalmas kihívás ekkora emelkedőn felmenni. Egy hét után azonban kezdjük megszokni, már nem kerülget a szívroham a bejárati ajtóhoz érve. Két utcára lakunk a központtól, ahol a Castro színház található, amiről a negyed a nevét kapta. A központban óriási szivárvány zászló lobog, mellőle indulnak a villamosok végig a Market streeten a központba. Nagy divat a helyi melegek körében az afgán agár tartása, egyik nap három ilyen kutyát sétáltató párt is láttam. Az emberek egyébként jól szituáltak, luxus autókkal járnak, gondolom nem olcsó errefelé egy ház fenntartása. Este viszont elszabadul a pokol, főleg pénteken és szombaton. A Castro ilyenkor átalakul a város buli negyedévé. Megjelennek a furcsa arcok, extrém ruhák. Halloweenkor különösen nagy buli volt, még hétfő délután is láttunk az after partykról hazafelé tartó párocskákat.

Egész hétvégén dolgoznunk kellett, vasárnap még ebédre sem maradt időnk, ezért elhatároztuk hogy vasárnap este elmegyünk vacsorázni. Kárpit volt a vezetőnk, ő a magyar rendszergazda az amerikai cégnél. Ő már kb. 1 éve van az USA-ban, jól ismeri a környéket. Először egy meglehetősen lepukkant környéken egy mexikói helyre akat bevinni minket. A hely csurig volt kockásinges, nagydarab fejkendős mexikóival. Eléggé félelmetes volt, ráadásul munkából jöttünk, mindenkinek méregdrága laptop volt a táskájában. Ez is egy jellemző sztereotípia, hogy a filmek alapján minden második embert bűnözőnek nézünk. Találtunk egy kellemes retro helyet a Mission streeten, a Mels drive-in-t. Az étterem megmaradt az 50-es években, mindenhol cadillac jellegű a design, régi swing dalok mennek, van zenegép, rengeteg hamburger van az étlapon. Elhatároztam hogy diétázok a kiküldetés alatt ezért csak egy séf salátát kértem ezer sziget öntettel. Jellemzően amerikai módon óriási adagot kaptam. Mindenkinek nagyon ízlett a vacsora, valószínűleg még visszajövünk ide.

Már írtam az egyik bejegyzésben, hogy az amerikaiak nagyon komolyan veszik ezt az ünnepet. Náluk ez nem egy szomorú ünnep, hanem egy három napos buli. Mindenki nagyon készül rá, az emberek többsége beöltözik valaminek. Az első napunk az irodában pont egybeesett a Halloween első napjával. Hulla fáradtak voltunk, én nem is gondoltam volna hogy az időeltolódás ennyire meg fog viselni. Azért a -9 óra nagyon sok, hiába voltam iszonyatosan fáradt a hosszú repülő út miatt, 2-3 óránál nem tudtam többet aludni. Szóval nem sok kedvünk az egész ünnephez, de próbáltunk kedvesek lenni az amerikai kollágákkal. Sokan beöltöztek közülük, nem érezték hülyén magukat. Magyarországon ezt nehezen tudnám elképzelni, biztos hogy furcsán néznék az embert. Kaptunk mi is boszorkány kalapot, hogy nekünk is legyen valami jelmezünk. Délután kezdődött a jelmez és tökfaragó verseny, egy iPod volt a fődíj. Kiderült, hogy mi is részt veszünk a jelmezversenyen, és mindenkinek egyesével el kell mondania hogy kicsoda, és mit csinál a cégnél. Ezzel gyakorlatilag egy rémálmom vált valóra: sok ismeretlen előtt bohócruhában beszélni idegen nyelven. Mikor rám került a sor, az izgulás miatt alíg tudtam beszélni. Az amerikaiakat nem feszélyezte a jelmez, a versenyen viccelődtek, produlálták magukat. Este 7-ig maradtunk az irodában, sikerült egy-két pohár californiai bort elfogyasztanom még a munkaidőben. Hazafelé alaposan eltévedtünk, még új volt a helyi tömegközlekedés. A fáradtság miatt sokat bénáztunk és rengeteget nevettünk. :)

Egy teljes két szintes házat bérelt kis csapatunknak számára a Ustream. A ház a Castro negyedben található, két utcára a negyed központjától. Ez a meleg negyed, minden második házon kint van a szivárvány zászló. A Castroról egy másik bejegyzésben bővebben írok majd. A szállás a Twin Peaks-en található, az iszonyatosan meredek 17. utcában. A felső szintet Meza, Nec, Strati és Ádám foglalta el, az alsó szinten Gyula, Mela, Norbi, András és én rendezkedtem be. Beköltözéskor volt némi vita a szobák elosztásában, érthető okokból senki sem akart a másikkal egy ágyban vagy szobában aludni. Két hálószobával kevesebb van a házban mint ahányan vagyunk, ezért én és Ádám beköltöztünk a két nappaliba. Nagyon pici a helyem, nincs rendes ágyam és fűtés sincs. Szerencsére ez a helyzet csak átmeneti, Gyula jövő héten hazamegy, utána megkapom a szobáját. A szállás képeken jobban nézett ki, valójában picit retro a feeling. Meglehetősen hideg van a szobámban, ha rossz az idő. A falak nagyon vékonyak, hőszigetelés nincs. Az ablaküvegek is vékonyak és egy rétegűek a sok földrengés miatt. Az utcazaj nagyon behallatszik, kb. mintha sátorban lennék. Hátul pici kert található, barbecue sütővel. A mosás is megoldható a házban, van mosógép és szárítógép is. Az amerikai kollégák minden finomsággal feltöltötték a hűtőt és a konyhát. Van a közelben az egyik sarkon bolt, szerencsére nem kell sokat gyalogolni. A légkör nagyon családias, jókat nevetünk az étkezőben, ahol este össze szoktunk gyűlni.

Emlékeztetőül, csütörtökön (2010.10.28) érkeztünk meg San Francisco-ba. A pénteki nap már munkával kezdődőtt. Johnny már reggel 9-kor várt minket a ház előtt, kellemes száguldozós stílusban bevitt engem, Norbit és Melát a Ustream irodába. Közben mindenféléről beszélgettünk, mutatta a környéket. Különösen a 6. és 7. utcára hívta fel a figyelmünket, ami gettós környék, nem lenne jó ha arra sétálnánk este. Az iroda a SoMa negyedben, a Brannan streeten található. Sok netes cégnek van a környéken irodája, a szomszéd utcában található a Twitteré.

Az iroda bejárata a 4. emeleten található. A recepció elhagyása után a felső szintre érkezünk, ahol az édesség sarok, tárgyalók, terasz és az új magyar sarok van. Az alsó szinten nagy üres terek, további tárgyalók, konyha és az udvar található. A tárgyalók rendkívül jól felszereltek, mindegyikben van kivetítő, esetleg nagy LCD TV. Összesen két LifeSize készülék van az irodában. Rengeteg fincsiség van az irodában, természetesen ingyen. A felső szinten a bejáratnál édesség sarok van, mindenféle csokival, cukorral, üdítőkkel. Nagy kedvencem, a Dr. Pepper is kartonokban áll a hűtőben. Az alsó szinten chipsek, fagyik, borok, kekszek, fagyasztott gyorskaják vannak, iszonyatos mennyiségben. Amerikára nagyon jellemző ez az eltúlzott ételmennyiség mindenhol. A felső szinten alakítottuk ki a magyar sarkot, így egy helyen hatékonyabban tudunk dolgozni. Közvetlen asztaltársunk a Johnny lett. A felső szinten található még a pihenő szoba, ahol maszírozó fotel és óriási LCD TV-re köthető Nintendo Wii is van. Az alsó szint félig üresen áll, itt kanapék vannak, idális hely egy kötelenebb megbeszélésre. Az ebédet a konyhában adják, egy cattering cég szállítja. Egyenlőre ez is ingyen van, de sajnos jövő héttől csak a pénteki ebéd lesz ingyenes. Mostanában jó idő van (20-22 °C), az ebédet az udvaron szoktuk megenni. Az ételek meglehetősen érdekesek, legjobban a reform konyhához tudnám hasonlítani. Pl. ma búza csíra volt mandulás spenóttal, olivás babos krumplipürével, marha steakkel. Tegnap mexikói kaja volt: steak birsalmás szósszal, párolt spenóttal, kukoricás, sajtos gombóccal és házi tortillával. A csapat egyik felének (köztük nekem is) bejönnek ezek az idegen ételek, a másik fele viszont kénytelen a közeli Subwayben ebédelni.

Ma, pénteken kezdődött a Halloween, az amerikaiak egyik kedvenc ünnepe. Ők ezt nagyon komolyan veszik, az egész iroda profi díszítést kapott. Az ünnepről a következő blog bejegyzésben bővebben írok majd.

Budapest ► Frankfurt ► San Francisco

Természetesen az utolsó napra hagytuk a pakolást, csütörtök (2010.10.28) hajnali fél egyre sikerült mindent bepakolni. Két és fél óra alvás után, 3-kor kelhettünk fel készülődni mivel 5-re már a repülőtéren kellett lennünk. A frankfurti gép 7-kor indult, éppenhogy sikerült elérni a ferihegyi káosz miatt. Botrányos szervezés, lefagyott Windows, szűk, sötét folyóson kell araszolni az ellenőrzésig.

7 óra előtt pár perccel rohanva értük el a gépet, ami egy Lufthansa járat volt. Beszálláskor találkoztunk az út első (és eddig utolsó) celebjével, Talmácsi 'Talma' Gáborral, aki szintén Frankfurtba repült. Felszállás után kaptunk reggelit, ami nem volt finom, de elment. Sikerült az ablak mellé helyezkedni és pár szép felvételt készíteni. Az út két órás volt, a pilóta profin landolt. Frankfurtban 5 órát kellett várakoznunk az amerikai gép indulásáig.

Indulás (13:30) előtt egy amerikai biztonsági odajött hozzánk kérdezősködni. Keresztkérdéseket tett fel, kihez jöttünk, miért, ki fizeti az utunkat, hol lesz a szállásunk. Eléggé meglepődtünk, Frankfurtban nem számítottunk ilyen ellenőrzésre. Végül átmentünk az ellenőrzésen és beszállhattunk az United Airlines 901-es San Francisco-i gépébe. A repülőről pár szóban: Boeing 747-es Jumbo Jet, egyszerűen hatalmas repülő. Csak a farok része akkora mint egy két szintes ház. 3 - 4 - 3, összes 10 szék van egy sorban, a gép elején két szinten, kb. 500 emberrel + személyzettel. A felszállás iszonyatosan hangos volt, a négy óriási motor 2 perc alatt 2000 méterre vitte fel a monstrumot. Gyorsan elértük a 12 ezer méteres magasságot és a 900 km/h-s utazósebességet. A pilóta az elején bemondta hogy rázós lesz az út az erős szél miatt, kb 10 perccel a felszállás után igen komoly légörvénybe kerültünk. Ilyenkor az utaskísérőket szoktam nézni, hogy baj lesz-e. Sajnos ők is megijedtek, a pilóta szólt hogy üljenek vissza és kössék be magukat ők is. Szerencsére nem lett nagyobb baj az ijedtségen kívül, kaptunk egy kis extra hullámvasútazást az ár mellé. Az út a Föld görbülete miatt az Északi-sarkkör felé vezetett: Frankfurt, Faroe szigetek, Izland, Grönland, Észak-Kanada, Hudson-öböl, Alberta majd az USA nyugati part: Washington és Oregon állam, végül San Francisco. Az út 12 óra, megszakítás nélkül. Meglehetősen kemény egy ilyen hosszú repülőutat végigülni. Több LCD tv is volt kihelyezve amin filmek és tv sorozatok mentek, pl. Így jártam anyátokkal, Jóbarátok. Gyönyörű volt az átkelés az Atlanti-Óceánon, Grönlandnál láttuk a jéghegyeket, gleccsereket, Kanada felett egybefüggő, tejszerű felhőtakaró felett repültünk. Az étel meglehetősen rossz volt, lasagne-t kértem, ami egy lap tészta volt ketchuppal leöntve, némi gombával. Aludni nem tudtam, mert amint lehúnytam a szemem légörvénybe kerültünk. Az út során kb. összesen 1 órát tudtam aludni. A landolás borzalmasan sikerült, úgy jöttünk le mint egy darab kő, először csak az egyik sor kerék ért le, elkezdett kifarolni a gép, a pilóta gyorsan gázt adva egyenesbe hozta a gépet majd amikor mindkét kerék a földön volt nyomott egy satuféket. Érzésem szerint majdnem sikerült felborítania gépet. A Gyula párszor megtette ezt az utat (csak idén ez volt neki a negyedik), de eddig ez volt a legrosszabb landolása.

Földetérés után következett amitől mindannyian tartottunk, az amerikai határellenőrzés. Számos városi legendát hallottunk visszafordított emberekről, akik rossz választ adtak a kikérdezésnél. Először lefényképeztek, ujjlenyomatot vettek az összes ujjamról majd jöttek a keresztkérdések: mit fogok itt csinálni, miért két hónap, mivel foglalkozik a cégem. A lényeg, hogy a munka és a tanulás szót tilos kimondani. A semmitmondó "training and development" választ adtam, a fáradtság miatt alíg bírtam beszélni. Végül sikerült átjutnom és beléphettem az Amerikai Egyesült Államok területére. Még mindig csütörtök délután 5 óra volt. Frankfurtból fél 2-kor indultunk és egy időörvénybe kerülve (-9 óra időeltolódás) 5-re érkeztem meg Californiába. Fogtunk egy taxit és a szállásunkhoz mentünk. Már vártak ránk az amerikai kollégák és John Ham, az egyik Ustream alapító. Mindenki nagyon kedves volt velünk, rengeteg cuccot vettek nekünk a konyhába, fullosan feltöltötték a hűtőnket. Ezen kívül megkaptuk a költöpénzünket előre és a tömegközlekedéshez szükséges passokat. Kisebb vita után sikerült megegyezni a szobák felosztásáról, végül átmeneti megoldásokkal mindenkinek jutott külön szoba. A szállásról egy másik bejegyzésben bővebben írok majd.